Minden képzés elméleti anyaggal kezdődik
Mielőtt első ugrásodat megteszed a "fellegekből", egy alapos és általános emléleti anyagot kell elsajátítanod. Természetesen ebben segítségedre vannak jól felkészült oktatóink. Az elméleti képzés folyamán adjuk meg az alapismereteket az ejtőernyő hajtogatásáról és kezeléséről, a helyes szabadeső testtartásról, a gépelhagyás szabályairól. Amennyiben sikeresen megfelelsz az elméleti és gyakorlati vizsgán, semmi sem akadályozhatja meg, hogy megtedd első lépésedet a "semmibe".
Belekóstoló ugrások
A képzésünk 10 képzési szintből áll. Az első lépcső tartalmazza az emléleti képzést és két "belekóstoló" bekötött ugrást. Ezen két ugrás után eldöntheted, hogy elég-e az izgalmakból, vagy tovább szeretnéd-e folytatni, hogy mihamarabb a legjobbak közé csatlakozhass (eddig még mindenki továbbment).
A bekötött ugrás alatt azt kell érteni, hogy az ernyő kiugrás után körülbelül 2 másodperc múlva automatikusan elkezdi a nyílást a repülőgépre erősített úgynevezett bekötőkötél segítségével. Az ernyő kinyílása után oktatóink az előre megtanított földi jelzésekkel, illetve rádióval segítenek a megfelelő helyen landolni. Itt kell, hogy megjegyezzük, hogy ernyőink nagyon precízen irányítható felszerelések, amelyek mindegyike fel van szerelve a világon jelen pillanatban legjobb biztosító készülékkel. A biztosító készülék az ejtőernyős őrangyala. Ha pilótája esetleg elkalandozik és elmulasztja ernyője nyitását, megfelelő magasságon működésbe lép, ezzel biztosítva a "puhább" landolást.
Bekötött légcellás képzés
Amennyiben úgy döntöttél, hogy továbblépsz, és nem lesz elég csak egy kóstoló ebből a sportból, az első két ugrásodat további 4 bekötött ugrás követi. Míg eljutsz egy komoly lépcsőig, az első kézi nyitású ugrásodhoz.
A szabadesés
Ha már túl vagy az első kézi nyitású ugrásodon, folyamatosan több feladatot kell, hogy végrehajts a szabadesés alatt, s ezalatt egyre magasabbról fogsz kiugrani. A legfontosabb feladatok, a stabil gépelhagyés, a magasságmérő használata, stabil nyitás. (Az említett 10 képzési lépcső egy átlag adottságokkal rendelkező ugró által teljesíthető fejlődést vázol fel.)
Természetesen tanulóinknak a képzés ideje alatt, és utána is lehetőséget biztosítunk ejtőernyő bérlésére, sőt igény esetén felszerelések vásárlását is megoldjuk.
Röviden a tanfolyamkezdésről
Amennyiben eldöntötted, hogy valóban ugrani akarsz, jelentkezz telefonon. Dóri Balázs (20) 941-7903. Első találkozásunkkor átadjuk neked az orvosi beutalót a repülőorvosi vizsgálatra (tandemugrás esetén természetesen nincs orvosi).
Jelentkezési feltételek
1.) Az orvosi beutalóval az Országos Sportegészségügyi Intézetben (Sportkórház, OSEI) 1123 Budapest, Alkotás u. 48. Tel: 488 6100 a Repülőorvosi Bizottságnál (ROB) vagy a Repülési, Hajózási és Tengerészeti Egészségügyi Központban 1097 Budapest, Gyáli út 97. Tel: 06 30 2467 646 kell ejtőernyős légialkalmassági vizsgálatra jelentkezni.
2.) Amennyiben az orvosi vizsgálaton megfelelsz, elkezdheted a tanfolyamot.
3.) Az általad befizetett tanfolyamdíjak a tanfolyam kezdésétől számított 12 hónapig aktuálisak. Amennyiben ezen idő alatt nem ugrod le a tanfolyam által megadott ugrásokat, nem áll módunkban a befizetett összeget visszafizetni.
4.) A minimum betöltött életkor az ugrásra 15 életév, de 18 életév alatt csak szülői beleegyezéssel lehet tanfolyamunkon részt venni.
A képzés költsége szintenként I. szint - 50.000,- Ft (2 ugrás)
Az első két ugrás költsége tartalmazza az oktatást, vizsgáztatást, ejtőernyős felszerelés bérlését valamint az oktatók (a repülőgépen és a földön) díját. Bevezető ugrás és alaptevékenység. II. szint - 50.000,- Ft (4 ugrás)
A további négy ugrás költsége. Megfelelő kiugrási testhelyzet, a tanulónak imitálnia kell a nyitást a gyakorlókioldó segítségével. Ha nem felel meg a követelményeknek, pótugrásokat kell végrehajtania. III. szint - 10.000,- Ft (1 ugrás)
Első kézi-kioldásos ugrás 1000 méterről 5 másodperces zuhanási idővel.
A IV. szinttől kezdve a szintek ára 5000-5000.- Ft. Ez nem tartalmazza az ugrójegy és a felszerelés bérleti díját. Az ugrójegy ára 1000-3000.- Ft magasság fügvényében. Minden szinten az adott magasságra vonatkozó ugrójegyet kell megvenni. A felszerelés bérleti díja 2.000,- Ft ugrásonként. Az oktató ugrójegyét a gépen utazó tanulók közösen fizetik. IV. szint - (min. 2 ugrás).
Hét másodperces zuhanások 1200 méterről. V. szint - 1200 méteres ugrások magasságmérő használatával 1000 méteres nyitással (min. 2 ugrás)
1200 méteres ugrások magasságmérő használatával 1000 méteres nyitással. VI. szint - (min. 2 ugrás)
1200 méteres ugrások 800 méteres nyitással. VII. szint - min. 2 ugrás)
1500-2500 méteres ugrások, csúsztatás, doboz testhelyzet. VIII. szint - (min. 2 ugrás)
2000-3000 méteres ugrások, spirál váltás, hátra szaltó. IX. szint - (min. 2 ugrás)
2500-4000 méteres ugrások, fél stílusgyakorlat. X. szint - (min. 2 ugrás)
3000-4000 méteres ugrások, csúsztatás, csúsztató fordulók.
Vizsgaugrás
4000 méterről végrehajtott ugrás.
Ízelítő tanulóugrásokból
Ha hiszed ha nem az alábbi képek kezdő ejtőernyős tanulóinkról készültek első szárnypróbálgatásaik közben. Ha megnézed a képeket, rájössz, hogy nem ördöngősség. A tanulók mindig ügyetlenek az elején, aztán ahogy rákapnak a dolog ízére, egyre jobbak és jobbak lesznek. Ezzel persze nem akarom sejtetni, hogy esetleg pont belőled lesz válogatott kerettag... :-)
Nyíri Áron
Legindi Gábor
Schwartz Milán
Repülőgép típusok
Az ugrásokat AN-2, Cessna vagy L-410 típusú repülogépekbol hajtjuk végre. Nagyításhoz kattints a képekre!
AN-2
CESSNA-182
L-410
Jelentkezés a képzésre
Tériszony Ejtőernyős Iskola S.C. | Cím:1034 Budapest, Tímár u. 24. II/6.
Dóri Balázs Tel.: (20) 941-7903 |
Fax: (1) 250-4918
Web: www.teriszony.hu | E-mail: info@teriszony.hu
Minden jog fenntartva. A jelen honlapot vagy annak részeit a Tériszony Sportegyesület
engedélye nélkül bármilyen formában, vagy eszközzel reprodukálni tilos!
Oldalaink 1024x768-as felbontásra vannak optimalizálva.